A fiatalok hallása a szórakozóhelyeken
Nem csupán a felnőttek hallása veszélyeztetett fokozottan a pub-okban és éjszakai szórakozóhelyeken. Egy kutatás bebizonyította, hogy a fiatalkorúak is túlzott hangerőnek vannak kitéve a diszkóban.
Az éjszakai szórakozóhelyeken dolgozók több mint fele tapasztalt már valamilyen hallásproblémát. A fokozott veszély ellenére azonban csak nagyon kis részük védi a hallását munkavégzés közben.
A dán tudósok felméréseik alapján felhívták a figyelmet arra, hogy az éjszakai és zenés szórakozóhelyeken dolgozóknak füldugót kellene viselniük az állandó, túlzott hangerő miatt, amelynek munkahelyükön nap, mint nap ki vannak téve.
"Nagyon komolyan vesszük a hallás védelmét. Amikor többször egy héten 100 dB-es környezetben vagyunk kénytelenek mozogni, könnyen hallássérültté válhatunk." - közölte Jan Gybel Jensen, a Dán Vállalatok Felügyelőségének mérnöke a Jydske Vestkysten c. újságnak adott interjújában. A Felügyelőség a kormány zajos munkahelyek ellen indított programjának keretében vizsgálta a diszkókban mérhető hangszintet.
Egy másik vizsgálat szerint a fiatalkorúaknak rendezett tini-diszkókban is hasonlóan magas hangerővel találkozhatunk. Az sem ritka, hogy a hangerő megközelíti a 105 dB-es értéket is.
A hallás védelme
Ha a fülünket érő állandó hanghatás mértéke meghaladja a 85 dB-t, hallásunk mindenképpen védelemre szorul. A zenés klubokban mért hangerő megközelítheti egy nagy utasszállító repülőgép felszállásakor mérhető hangerőt is.
A rövid ideig hallgatott hangos zene is képes károsítani a hallást, ezért különösen fontos, hogy valamilyen módon próbáljuk hallásunkat védeni, ha zenés szórakozóhelyre készülünk. De ne felejtsük el, időnként fülünknek is pihenésre van szüksége!
Amennyiben jelentős időt tölt ilyen környezetben, akkor a halláskárosodás megelőzésére speciális, egyéni minta alapján gyártott zajvédő fül-illesztékkel védekezhet hatásosan!
Forrás: http://press.hear-it.org
Eredeti forrás: "Disko-stoj koster horelsen" Jyske Vestkysten 5 April 2006.
Kép forrása: http://www.outline.it/in_azione/img/disco/Cina/top%20china%20disco4_1.jpg